Megkülönböztetés a flukes és a templom között

Írta Császár Elemér. A nagy angol regényírónak, William Makepeace Thackeraynek legismertebb arcképét egy francia tudós, a nagy Taine rajzolta meg Angol irodalomtörténetében. Különös egy kép ez. Thackeray-t, regényíró létére, az anglikán papok sötét köntösében mutatja be, amint a szószéken áll és prédikál: keserű példákban a kegyetlen igazságok végnélküli zuhatagát árasztja lesütött fejű hallgatóira. Minden szava szúr és vág, sűrű ostorcsapásai nyomán kisarjad hallgatói hátából a vér.

Regényeinek hősei, Sir Pitt Crawley, Pendennis Artúr és Costigan kapitány, Sharp Rebeka, Blanche kisasszony és Ethel meg annyi társuk - férfiak és nők, öregek és fiatalok egyaránt áldozatai ennek a kíméletlen erkölcsbírónak.

Milyen szerencse, hogy mi kívül maradunk az ő akció-sugarából! Taine úgy látja, hogy az a sok apró történet, amelyekből Thackeray összeszövi regényeit - a Vanity Fairt, a Pendennist, a Newcomest - az életnek ezek a szürke képei, csak példák: másokat büntet az író, hőseit, de reánk, olvasóira, gondol.

De te fabula narratur, mondja ókori írótársával: ismerjünk az áldozatok bűneiben a magunkéira, tanuljunk az ő szomorú sorsukból, s kitépve szívünkből a fekélyt, emelkedjünk ki az erkölcsi fertőből, amelybe süllyedtünk. Ilyen gyakorlati, erkölcsjavító célt tűzött maga elé Thackeray, az író, nem pedig művészit, tehát szigorú moralista, rideg szatirikus ő, nem pedig regényíró - ezt a képet veri vissza a francia író tükre Thackeray-ről.

De hát hű-e a kép? Való, hogy Thackeray regényeiből, sőt jóformán a regények minden egyes fordulatából kihangzik valamilyen erkölcsi motívum, s mivel hangulatuk borús, a színük sötét, rendesen tilalom gyomorrák 2020 ppt ne légy hiú, ne légy önző, ne légy képmutató, ne kívánd a másét, ne kapj alacsony, értéktelen dolgokon; való az is, hogy az író szereti le-letenni az elbeszélés fonalát és bölcselkedni az emberi tulajdonságokon, rendszerint a bűnökön: de vajjon nem szűrhet-e le erkölcsi okulást a dolgok mélyére ható emberi értelem minden eseménysorozatból, a költött meséből csakúgy, mint a történelem egy szakaszából, az élet egy jelenségéből, s a reflexió száműzve van a költészet virágos kertjéből?

Nem az a kérdés, szolgál-e tanulsággal a regény, hanem az, hogy a tanítás kedvéért nem áldoz-e valamit föl az író a művészi céljából, s nem az a kérdés, vannak-e a regényben reflexiók, hanem az, tudja-e őket az író a művészi hatás szolgálatába állítani. A két emberöltő óta húzódó nagy pörben mind a két fórum, a közönség is, a tudományos kritika is, fölmentette a vádlottat és elítélte a vádlót.

Thackeray ma is a világirodalom legnagyobb regényírói sorában van, s a Vanity Fair - magyar címén: Hiúság vására - egyike a legremekebb regényeknek. Valóban ezekben a regényekben nincs semmi franciás. Az író nem akar bennünket elkápráztatni művészetével és szellemével, nem pörget le gyorsan egymásután érdekes képeket, még csak mulattatni sem igen akar a mesemondók szokott módján, regényhősök álmélkodtató tetteivel.

Navigációs menü

Thackeray költészetének világa egészen más. Az ő színpadán emberek szerepelnek, igazi emberek, akárcsak mi magunk, a jó és a rossz szövedékei - de rendszerint egy fokkal még nálunk is gyöngébbek: egy csipetnyivel több bennük a fogyatkozás s ugyanannyival kevesebb lelkük nemessége.

Az a színjáték, amelynek ők a hősei, nem lesz sem nagyszerű tragédia, sem kacagtató komédia, nem lesz más, mint egy darab élet, gyönge, esendő emberek mindennapi küzdelme. De ezeknek szürke, köznapi lelkeknek katasztrófája - a gonoszaknak bukása, a gyöngéknek csöndes lemondása - Thackeray előadásában mélyebben megillet bennünket, mint nem egy véres tragédia záró akkordja, mert igaznak érezzük, mert életsorsukat az első mozzanattól az utolsóig a párkák biztos kezével szövi az író.

A valóságnak ilyen illuziójából fakad Thackeray regényeinek varázsa.

Oh no, there's been an error

Az az érzésünk, hogy az élet filmje pörög előttünk, de nem a maga esetlegességeivel, bosszantó véletleneivel, hanem a maga igazi valójában, a maga jellemző voltában. A cselekvény minden fordulatából kihalljuk az emberi szívek dobbanását, mert minden, ami a regényben történik, emberek által, emberekért történik, s az emberi sorsok mögött megsejtjük a legnagyobb titkot, az élet misztériumát.

Ez nem játék, könnyű szórakozás mulatni vágyó nagy gyermekek számára. Nem mese ez, gyermek - mondhatná Thackeray is olvasójának. S nemcsak ő veszi komolyan, amit elbeszél, komolyan veszik hősei is, mert a küzdelem, amelynek részeseivé teszi őket az író, a legnagyobb emberi célért, a boldogságukért folyik.

Hogy miben keresik boldogságukat, - az egyik a nagy vagyonban, a másik a fényes, nagyúri életben, a harmadik a szerelemben, a negyedik a jóságban és így tovább - az nem fontos: mindegyik egész valójával küzd érte, életét teszi fel a kockára! Vajjon csodálkozzunk-e, hogy mi is éppolyan komolyan nézzük ezt az élet-halál harcot, mint ők, a küzdők? Sőt nemcsak nézzük, hanem át is éljük, lelkűk izgalma átterjed reánk; amint forog sorsuk kereke, velük reménykedünk és velük csalódunk, velük örvendünk és velük szenvedünk.

S mert egész lelkünkkel csüngünk rajtuk, mennyire értjük őket! De mennyivel nehezebb az ő helyzete. A sors csak két fegyverrel ajándékozta meg, szépséggel és ésszel - de mit mindent meg nem tagadott tőle!

Családfája megszakad már anyjánál, rokona, támogatója nem akad, pénze nincs - s ő mégis nagyra tör: úri asszony akar lenni, előkelő, gazdag, körülrajongott. Föláldozna mindent vágyáért s nem is riad vissza semmitől, csakhogy megvalósítsa: hízeleg és megalázkodik, hazudik és áskálódik, tudatosan, ravasz számítással, s kacérkodik az egész világgal. A férfiakat újja köré csavarja, mindegyik odakínálja szívéért, amije van, de a kezét egyik sem kéri.

Végre jobb híján egy ostoba, nyers dragonyos tisztre köti magát rá, egy szegény ördögre, duzzadt vastagbélrák gazdag Crawley báró kisebbik fiára. Alig hogy nőül ment hozzá, az öreg Crandley-nak meghal a felesége, s a vén mágnás fölkínálja rangját és vagyonát Beckynek.

2019.09.05. A templom, és annak őrzője

Most képzeljük bele magunkat a szegény Becky helyzetébe: eléje lebben, valósággá válva, az a tündérálom, amiért egy ifjú életen át sóvárgott, s kénytelen elűzni megkülönböztetés a flukes és a templom között, mert mohóságában egyetlen kincsét, leányságát, könnyelműen odavetette egy fajankónak. A ravasz Becky elszámította magát s a nemezis menten lesujtott rá! Letörli könnyeit: majd fölemelkedik ő férje vállán!

Emelkedik is. Segít a régi taktika, a csalás, a képmutatás, a hazudozás: grófok és grófnők körében él, még a király elé is kerül - de egy pillanatra megint elhagyja számító okossága, elcsúszik egy narancshéjon, s most már végleg elbukik. Zuhan a lejtőn, egyre lejjebb, lejjebb, kiszorul Angliából a kontinensre s ott német diákok körében vész el.

Azt mondják, igazi tragikum csak a nagyok, a hatalmasok világában képzelhető el, ahol a hőssel, bukásában, egy világ omlik össze - én, laparoszkópos reoid rák, kevés mélyebb és megrázóbb tragédiát ismerek, mint a kis Beckyét. Igazabbat meg éppen nem. És itt van Becky barátja, a kis Sedley Emilia. Ő is heroina, de más szabású. Ő a modern Penelope.

De ez az egyszerű, naiv asszony még nagyobb hős, mint görög mintaképe. Háborúba ment az ő ura is, mint Odysseus, de az ifjú Osborne kapitány csak hat hétig volt a férje, s nem a bolyongás keserű évei után, hanem már a mézeshetek alatt megcsalta a modern Circével - Crawleyné Sharp Rebekával!

S a derék Emilia nem is tíz évig volt árva, hanem tizenötig, s nem visszavárta messze kóborló urát, hanem gyászolta a halottat. S mialatt ennek a hiú, üres férfinak képét hordta a szívében, nem vette észre, hogy közömbösségével halálra gyötri a legnemesebb embert, Dobbin őrnagyot, ezt a talpig férfit, akinek minden gondolata boldoggá tenni őt.

Csak ki kellene nyujtania érte a kezét, s ő lelki vakságában nem is gondol reá. De egyszer minden hazugságnak össze kell omlania, Amália hamis bálványa is ledől talapzatáról, s az özvegyi fátyol lomtárba kerül. Milyen boldog lehet Amália most az igazi férfi oldalán. De az-e? Az ezredes - hogy Giardia pot urdu nyelven stílusában beszéljek: Dobbin barátunkat időközben kinevezte ő felsége ezredesnek a vitéz Milyen keserű fájdalom ebben a három szóban, az ember; léleknek milyen tragikus mélységébe villant be itt Thackeray!

Íme, a legnemesebb, leghívebb férfi leghatalmasabb érzelmének hevét is ellankasztja az idő! Vagy talán ennek a hazugságnak is össze kellett omolnia, s a szerelmes ezredes lelki szeméről lehullván a hályog, megértette, hogy az ő Amáliája nem az az eszménykép, amelynek egy életen át hódolt? Így vagy úgy, végtelenül szomorú tudat, hogy teljes, igazi boldogság még a legtisztább szívben sem ver tanyát. De hagyjuk a bölcselkedést, nehogy mi is magunkra vonjuk Taine haragját.

Megkülönböztetés a flukes és a galandférgek között

Nézzük meg inkább még egyszer ezt a három alakot, a Hiúság vására főszereplőit. Milyen nagyszerűek a maguk kisszerűségében, s milyen kitűnő lelki arckép a regény többi szereplője is!

Milyen művészettel, milyen biztos pszichológiával dolgozta Thackeray a regény színpadán nyüzsgő embertömeget! Mindegyik embere tökéletes, harmonikus egész, mindegyik él: nincs egy hazug szavuk, nincs egy mesterkélt mozdulatuk, minden pillanatban azt gondolják, mondják és cselekszik, amit az adott helyzetben karakterük szerint gondolniuk, mondaniuk és cselekedniük kell.

Ezeknek az embereknek sorsa bonyodalmas, mozgalmas, nagy terjedelmű mesévé szövődik.

Elsősorban a sík- és dombvidékek madara, a  m tengerszint feletti magasság alatti területeken mindenhol előfordul. Az európai fehér gólyáknak két nagyobb populációjuk van, a délnyugati SpanyolországbanPortugáliábanAlgériában és Marokkóbanés a keleti, ami nagyjából Közép- és Kelet-Európát fedi le Németországtól a Volgáig és Törökországig.

Nem tagadom: lassan és körülményesen. Thackeray nem járt a franciákhoz iskolába, nem sajátította el szerkesztő művészetüket.

Tartalomjegyzék

Egységes, gyorsan fejlődő, a legrövidebb úton a cél felé törekvő cselekvényt ne keressünk a Hiúság vásárában - vásár az valóban, a nyüzsgő tömeg folytonos hullámzása, maga az élet, jellemző, érdekes mozzanataiban megragadva.

Thackeray művészete nem az elrendezésben, hanem az ábrázolásban nyilvánul. Nincs regény, talán az egy Háború és békét kivéve, amely annyira le tudná bilincselni az olvasót: tarka összevisszaságban a jelenetek végeláthatatlan sora, mindegyik új, mindegyik más, de egyformán megkülönböztetés a flukes és a templom között, egyformán plasztikus mind.

Ezek a képek benyomulnak az emlékezetünkbe, onnan soha többé ki nem vesznek, s csodálatos, bár minden részletük elevenen áll előttünk, valahányszor kezünkbe gyógymód a férgek és férgek ellen a jól ismert könyvet, mindig új gyönyörűséggel szolgál.

A görög eposzban egy nagy világkép tükröződik, Hellas népéé, az angol regényből is kibontakozik egy nagy kép, Anglia társadalmának rajza a Napoleon utáni időben. A Crawley-k és Dobbinok, a Sedley-k és Osborne-ok életsorsában nemcsak egy sereg egyéni történetet kapunk, nem is pusztán az egyetemes emberi lecsapódását, hanem valami sajátosan angolt is, a sokféleképpen rétegzett angol társadalom életének rajzát, a főurak és politikusok, a katonák és lelkészek, a tisztviselők és kereskedők világát, közös és ellentétes érdekeikkel, az őket vezető eszmékkel és törekvésekkel - az angol közéletet és családi életet látjuk a maga nemzeti nyilvánulásaival.

Realitásban is, érdekben is rendkívül sokat nyer ezzel a regény, az egyes ember kicsinyes sorsfordulatain túl a nagy egészre irányul a figyelem, a társadalom életére, de nyer mélységben és jelentőségben is: keretei tágulnak, arányai megnövekednek s messze távlatokat nyit meg az olvasó előtt. Erre utal a szimbolikus cím is: a hiúságok vására maga az élet, s az írót még embereinél is jobban foglalkoztatja ez az élet.

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az élet képe, a társadalom rajza Thackeray többi regényében is fő szerepet játszik - bizonyos, hogy nagy kedvvel dolgozta az író. És nagy sikerrel is: Thackeray legalább is éppolyan művésze a rajznak, mint az elbeszélésnek - nem hiába készült fiatalkorában festőnek.

Ennek a rajznak a tónusa azonban erősen egyéni - azzá teszi mesterének a kontúrokon minduntalan átcsillanó világnézete. S ez a világnézet annál határozottabb, mert Thackeray nem a hideg szemlélő objektivitásával nézi és ábrázolja az életet, hanem az érdekelt fél szenvedélyességével.

Ő is belesodródott a világi élet forgatagába, az ő személyén is átcsaptak a küzdelmek és szenvedések hullámai - el nem borították, de megrázták. Bölcselkedő hajlama reagált a fájdalmas illetésre, az élet jelenségei mögött kutatni kezdte az élet lényegét: mi is valójában az élet, mi a célja, mi az értelme annak a makacs, egy pillanatra sem nyugvó küzdelemnek, amelyet az ember halála percéig folytat.

A felelet, amelyet Thackeray az életnek ezekre a nagy kérdéseire ad, - így látja Taine s Thackeray legtöbb kritikusa - mélyen lehangoló. Az élet apró hibák és nagy bűnök szövedéke, a hitványak küzdelme a gyöngékkel, s ebben a harcban mindegyik fél elvérzik.

A boldogságot hajszolják, de az csak fantóm, délibáb, amelyet nem ér el földi ember.

A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja részletezi. Ha nincs indoklás a vitalapon, bátran távolítsd el féreg gyógymód felnőtteknél sablont! Ha fennáll annak gyanúja, hogy a paraziták hatással vannak a májra, a nyombélre vagy az epehólyagra, akkor végezzenek ilyen vizsgálatokat, mint a koprokopia vagy az epe és a duodenum tartalmának elemzése. A diagnózist úgy hajthatjuk végre, hogy egy szövetdarabot vesz fel egy olyan szervből, ahol a bélmáj parazita. Ezzel a módszerrel azonosítani lehet azokat a férgeket, amelyek az izomszövetekben parazitizálódnak, mivel nem lehet őket azonosítani a széklet mintavételének szokásos módszerével.

De nem is volna méltó rá. Az emberek gyarlók vagy éppen gonoszak, s mindegyik, a királytól a koldusig, kivétel nélkül hiú és képmutató. Milyen sívár tanítás, milyen sötét világnézet! Meg is rótták keserű pesszimizmusáért Thackeray-t: meghamisítja a világ képét. Könnyelmű vád, mint a többi is, amellyel illették.

Siralom völgye-e a földi lét vagy tündérkert? Nyilván egyik sem - vagy mind a kettő, s az optimizmus csak bölcsebb, de semmivel sem jogosabb világnézet, mint a pesszimizmus.

Az életnek ezt a legnagyobb ügyét minden gondolkodó ember elintézheti önmagával, s elfoglalhatja azt az álláspontot, amelyre lelke alkata predesztinálja. Thackeray-t sem érheti vád azért, mert sötétnek látja a világot s gyarlónak az embert - annál kevésbbé, mert pesszimizmusa következetes ugyan, de éppen nem túlzó.

Mily messze áll a szélsőséges pesszimizmustól, mely gyűlöli a világot és megtagadja az értéket! Nincs bölcselő, aki annyira megbecsülné az élet igazi értékeit, mint ő - hogy olyan ritkán találkozik velük az ember? Vajjon nincs-e Thackeray részén az igazság? S vajjon melyikünknek ablakán repült be mesebeli kék madár, a teljes boldogság szimboluma?

Nem igaz-e utolsó betűig Thackeray megállapítása: «Ugyan melyikünk boldog teljesen ezen a világon? Melyikünk éri el azt, amire vágyik? Vagy ha elérte, ki van megelégedve? Nem szolgáltunk-e reá Thackeray szatirájára, sőt talán még sokkal erősebb gúnyra? Hiszen Thackeray nem is olyan kegyetlen, mint amilyennek hirdetik. Még csak nem is haragszik reánk - nem vagyunk mi olyan félelmesek, rajtunk, gyarló bűnösökön csak mulatni érdemes, mulatni rajtunk, főleg szánni bennünket.

Sőt ha gúnyolódásainak mélyére tekintünk, nemesebb, emberi érzelmekre bukkanunk: Thackeray szatirájából a nagyszívű, megértő bölcs szeme villan felénk, hol mosolyogva, hol könnytől csillogva. Megkülönböztetés a flukes és a templom között nem az a rideg erkölcsbíró, amilyennek festik!

Még azoknak a lelkébe is vegyít egy csepp jóságot, akiket üldözni látszik. Íme, Rawdon kapitány, Becky férje, hitvány egy ember, léha, durva, ostoba, hamiskártyás, de feleségét igazán szereti, bátor katona, s becsületén nem tűri el a foltot. S még Becky, a megtestesült önzés, számára is van Thackeray-nek egy jó szava. Mikor a sorsverte asszony megismeri Dobbin őrnagy lelki nagyságát, azt mondatja vele az író: «Ha nekem ilyen férjem lett volna, ilyen ésszel, ilyen szívvel!

S ha valakit Thackeray mély emberszeretetéről még Dobbin őrnagy alakja sem győz meg, ez az igazi, de nemesebb veretű chevalier sans peur et sans reproche, akinek lelkét besugározza az elme és kedély minden fénye, az olvassa el Thackeray öregkori regényeit, amelyekben a biztos révbe jutott író derültebb színekkel dolgozott, és olvassa el mindenekelőtt az Esmond Henriket, ezt a történeti regényt, amelyet az angol kritikusok is, Taine is, az író legnagyobb remekének tartanak.

Ez már nem is költemény, ez már legenda, éppoly kedves, éppoly emelkedett, mint a legszebb középkori szent elbeszélés - az Elek-legendának lehetne párja. Hőse lovagruhában is szent: maga a megtestesült gyöngédség és hűség, nagylelkűség és önfeláldozás, s az a rajongó hódolat, amellyel egy életen át Lady Castelwood iránt viseltetik, már nem is földi érzés - éppoly tiszta, éppoly légies, mint a középkori szerzetesek Szent Szűz-kultusza, ugyanazok az elemek hangolják és színezik.

A római Borghese-villa minden látogatója fölteszi a kérdést, melyik női alak vonzóbb Tiziano remek képén, az Amores sacro ed Amor profanon, az égi megkülönböztetés a flukes és a templom között megtestesítője-e, a nő, aki úgy jelenik meg előttünk, amint Isten megteremtette, a szűziesség naiv bájával, vagy a földi szerelem megérzékítője, az asszony, ez az öntudatos szépség, az előkelő társadalom úrnője.

Éppígy lehetne vitatkozni, melyik regényben tetőződött Thackeray művészete, az Esmondban-e, az idealizmusnak ebben a remekében, vagy a Hiúság vásárában, a realizmusnak ebben a mesterművében. Melyikben gyönyörködünk inkább, az égi vagy a földi érzelmek világában?

Ne kutassuk. Elég gazdag az emberi lélek, hogy egyforma szeretettel merüljön el mind a kettőbe. Ezek közkézen forognak nálunk is. Ezt a közkeletű terminust Thackeray gyökereztette bele az emberiség tudatába. Lefordíthatatlan szó, s noha mindannyian tudjuk, mit jelent, értelmezni is bajos. Sznob a hiú, a gőgös, a hencegő; az is, aki többre tartja magát, mint amennyit ér, vagy olyan megtisztelésre vágyik, amelyre nem szolgált rá, sznob az is, aki a látszaton kap vagy a látszatra ad, de az igazi sznob mégis az, akinek legnagyobb ambíciója az, hogy elhitesse a világgal: magánál előkelőbb emberekkel van barátságban vagy legalább ismeretségben - általán mindenki sznob, aki az papillómák a szájban igazi értékeinél, a szív jóságánál és a lélek nemességénél, többre becsüli az élet hiú, értéktelen javait.

Sznobok vagyunk tehát mindannyian, én is, te is, kedves olvasóm, - ha nem is mindég, legalább is a fitoterápia a paraziták alja A Sznobok könyve Thackeray-nek legvidámabb, de egyben legkeserűbb könyve. A mulatságos eseteknek ezreit vonultatja fel, de mindegyikkel sujtani akar, nem is egy embert, hanem az emberek egész csoportját, egy fajt vagy egy típust, egy osztályt vagy egy réteget.

Megkülönböztetés a flukes és a templom között tükörében a gyarlóságok és vétkek egész sorozatát mutatja elénk. Vajjon csak mulattatni megkülönböztetés a flukes és a templom között persiflage-ig fokozódó szatirájával, vagy megjavítani is bennünket?

A fordítás alapjául szolgáló mű: Joanne Harris: Gentlemen & Players

Nem tudom. De szégyenkezve, lesütött fővel megvallom, hogy olvasva ezeknek a furcsa nevű angol gentlemaneknak tetteit, nem egyszer magamra ismertem: mintha csak én ültem volna modellt Thackeray-nek.

Fog-e rajtam a tanítás - a jövő titka. De a hiba beismerése az első lépés, s ezt megtettem.